Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Feltúrták, mert fejlesztik a gödöllői piacot 2025-02-10 19:04:36 A várhatóan az első félév végére megvalósuló beruházást több mint 267,1 millió forintos vissza nem térítendő támogatás táplálja
Meg vannak számlálva a gödöllői piac-cég napjai 2023-11-17 18:23:00 A belvárosi kereskedelmi egységet januártól a VÜSZI NKft. működteti, Hatolkai Máté a Kalória mellett a Piac Kft-t is vezetheti
Megszüntetik a gödöllői piaccsarnok beázását 2018-07-02 10:24:06 Nettó értéken számolva csaknem 23 millió forintos rekonstrukciót hajtanak végre a város szívében található kereskedelmi létesítményben
Új igazgatót keresnek a gödöllői piacra 2017-07-20 11:37:08 Augusztus végéig lehet pályázni az ügyvezetői álláshelyre. Elvárás a létesítmény hosszú távú eredményes működésének biztosítása
Hánykulcsos lenne a jó adó? 2013-11-20 16:06:09 Az Együtt-PM-es Szelényi Zsuzsanna a mostani rendszer eltörlése mellett érvelt a gödöllői piacnál. Kiszámolták, mennyivel keres többet Vécsey László havonta